Nagyon fontos ismereteket nyújt a köv. video felvétel:
http://www.youtube.com/watch?v=o_RFcMf013A
Hologram a való világ
Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valóságot. A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt. A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól. Tudnak egymásról A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban. Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében. Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kísérletek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram. Darabokban az egész Bohm megdöbbentő következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is valójában a hologram. Ezeket a három dimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy három dimenziós képe. A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, a mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább apírtják, minden kis darab az eredeti egész képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza. A "teljes egész a részletekben" megközelítéssel teljesen új utak nyílnak a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út. A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez. Hal az akváriumban Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió. A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál. Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük. Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre. Mélyebb a valóság Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzel foghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat ugyanúgy nem érzékeljük, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot. A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió. A világegyetetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival. Minden összefügg Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra. A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek. Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem. Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy a holografikus lehet a valóság. Agyi jelrögzítés Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek. A múlt század 20-as éveiben Karl Lashley rendkívüli jeletőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban viszont senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a "teljes egész a részletekben" jelenséget. Pribram a 60-as években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár. Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint az átlagos emberélet során 10 milliárd bitnyi információt ment el az agy. Ez az Encyclopaedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse. Jelek özöne A rendkívüli emlékezőtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely értehetőbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbírkózni az érzékszerveket érő különböző frekvenciák özönével, és hogyan képes valós időben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására. Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül, még akkor is, ha csak egy füllel hallanak. Eltűnik a valóság Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm realitáselméletével. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi. Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frakvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak. Természetes a telepátia Bohm és Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigmaként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak. A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy. Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be. Forrás: Index Tudat szerepe a kvantumelméletben Az általános kvantumfizikai elmélet szerint a világban lévő dolgok, események, csak mint lehetőségek ismerhetők meg. Ezen elgondolkozva, több kérdés is felvetődhet benned: Hogyan lehet akkor az, hogy mégsem lehetőségeket, hanem konkrét dolgokat látok és hallok konkrét eseményeket tapasztalok? Hogyan válnak a lehetőségeim aktuális dolgokká, eseményekké? Ki vagy mi válasz a lehetőségekből? Mindezek a kérdések erőteljesen foglalkoztattak a két zseniális magyar tudóst: a világhírű matematikus Neumann Jánost és a Nobel díjas fizikus Wigner Jenőt. Ők vetették fel elsőként azt a feltevést, amely a tudatot jelölte meg olyan hatóerőként, mely a kvantumvilágban létező lehetőségeket aktuális valósággá alakítja. Hogy milyen hihetetlenül fontosnak tartották ezt a kérdést jól szemlélteti az alábbi idézet, melyet élete vége felé vetett papírra emlékirataiban Wigner Jenő: "Az utóbbi 20 évben érdeklődésem egyre fokozottabban arra irányult, hogy hogyan lehetne az elméleti fizikát kiterjeszteni a tudat működésének vizsgálatára." Neumann feltevését, - miszerint a tudat választ a lehetőségekből - Wigner fejlesztette tovább, így indokolva gondolatmenetét: "A fizikusok felismerték: lehetetlen az atomi jelenségekről kielégítő leírást adni anélkül, hogy a tudatra ne hivatkoznának". A két neves tudós úgy gondolta, hogy a kvantumfizikai paradoxonok nem oldhatók meg máshogy, minthogy létezőnek feltételeznek egy nem anyagi alapú kapcsolatrendszert. Ehhez pedig létezni kell egy mezőnek, mely összekapcsol mindent mindennel. Egyetlen ilyen közvetítő közeget ismertek: magát a tudatot. Úgy fogalmaztak, hogy végtelen lehetőségek várnak a kvantummezőben arra, hogy a tudat válasszon belőlük, és anyagi valóságként (tapasztaltként) jelenhessen meg. A materiális elv alapján azonban a Tudatot egyéninek az agy részének, eredményének tekintették. Ez az elképzelés felvetett egy nagyon fontos, megválaszolandó kérdést: Az elme nem anyagi világa hogyan hathat az anyagra? Ez a kérdés a dualizmus csapdájába vezetett és évtizedekig senki nem találta meg a teljes megoldást. Csak napjainkra született egy olyan átfogó értelmezése a kvantumelméletnek, ami feloldja ezt a paradoxont. Amit Goswami a "Mi a csudát tudunk a világból?" című filmből ismert, nemzetközi hírű fizikus professzor dolgozott tovább a két magyar zseni által felvetett irányvonalon. Az ő nevéhez fűződik az a modell, amely létrehozta a kvantumfizika paradoxonmentes értelmezését. "Mindössze" annyit változtatott Neumann és Wigner felismerésén, hogy azt a Tudatot tekinti a létezés alapjának, amely nem a dualitás szintjén létezik. Ez azonban nem az egyéni agyhoz kapcsolódó tudat, hanem a keleti filozófiákban megjelenő egységes, metafizikai, mindent magába foglaló Tudat. Az oksági elvek és az egymásra ható viszony ("tangeld hierarchy") A materiális nézet szerint minden, ami létezik anyagból áll, vagy annak kölcsönhatásaként jön létre. Így természetesen a gondolkodás és az érzelmek is egy speciálisan fejlett anyag (az agy) működésének eredményei. A hagyományos tudomány szerves része a neurológia, mely konkrétan az agyi folyamatokat vizsgálja. Még ez a tudomány is úgy tekint a tudatra, mint az agyfolyamatok melléktermékére, melyet az anyag, úgynevezett felfelé irányuló vagy alulról építkező okozati láncolata generál Ezt az okozati modellt a kvantumfizika nyelvén a következőképp fogalmazhatjuk meg. Az elemi részecskék lehetséges mozgásai létrehozzák az atomokat, azok a molekulákat, abból keletkeznek a sejtek, s a sejtek alkotják az agyart. Az agyi állapotok változási a tudat lehetséges mozgásait nyújtják, s az mellesleg, melléktermékként létrehozza a gondolatokat és érzelmeket. Ebből a szemszögből nézve tehát a Tudat a lehetőségek összességnek tekinthető, amit valószínűségi hullámnak is nevezünk. Vajon hogyan képes egy valószínűségi hullám összeomlasztani vagy átalakítani egy másik valószínűségei hullámot a megfigyelés vagy kölcsönhatás révén? Két valószínűség összekapcsolása ugyanis sohasem egy konkrét eseményhez, hanem egy nagyobb valószínűséghez vezet. Akkor a tudat valóban csak az anyag mellékterméke lenne? Akkor fel kell tennünk az egyik legősibb kérdést: Valóban rendelkezünk-e szabad akarattal? A materiális elv értelmezése szerint - ahol a tudat, a gondolat és az érzelem csak melléktermék - nem létezik a szabad akarat. Akinek ez a válasz szimpatikus megelégedhet ezzel is. Ám az is elképzelhető hogy a felfelé irányuló okozati láncolat bölcsessége nem a végső álláspont és létezik egy ettől teljesen más nézőpont is. Az elmúlt század elején szemtanúi lehettünk egy új fizikai forradalomnak, mely magába foglalta a kvantummechanika felfedezését is, melynek a fenti kérdésekkel kapcsolatos válaszát tömören így fogalmazhatjuk meg: igen, valóban létezik tudat, és valóban létezik szabad akarat is. Ám ez az "újra felfedezett" tudat nem-kettős természetű, azaz nem azonos a fent felvázolt dualisztikus tudattal. Ebben az esetben a szabad akarat kérdése is mélyebb és kifinomultabb vizsgálódást igényel. Létezik a kvantumfizikának egy olyan jelensége, amelynek alapos megértése vezet el bennünket a tudat jelenségének megértéséhez. Köztudott tény, hogy egy kvantumobjektumra rátekintve sohasem a valószínűségek halmazát érzékeljük, hanem egy helyhez kötött, Newton-i részecskére hasonlító "valamit". Mindezek ellenére, a kvantummechanika nem ad számunkra semmilyen eljárást vagy matematikát, melynek segítségével a lehetőségek sokféleségének egy eseményre történő átmenetét vagy "összeomlását" kiszámolhatnánk. Az igazat megvallva, ebben a helyzetben a kvantumfizika egyszerűen csak annyiról világosít fel bennünket, hogy a matematikai alapokon létező fizikánk bizonyossága korlátozott. Nem létezik olyan matematika, amely lehetőséget nyújtana arra, hogy a kvantumvalószínűségek felfelé irányuló okozati determinizmusát valami módon összekapcsoljuk a valós eseményekre vonatkozó tapasztalatainkkal. Ha viszont ez az igazság - vetődik fel bennünk a jogos kérdés -, akkor az elméletben található valószínűségek miként alakulnak át tapasztalati valóságunk egyedi eseményeivé? Mivel magyarázható akkor ez az igencsak misztikus "megfigyelő hatás"? A tudatnak az agy fizikai melléktermékként való kezelése szempontjából a valószínűségek konkrét eseményekké történő átalakítása logikai paradoxonhoz vezet, ami egyértelmű jelzése annak, hogy a tudat hagyományos természettudományi modellje hibás, vagy legalábbis nem teljes. Ha azonban úgy tekintjük a kérdést, hogy a kvantumos valószínűségek valójában a tudat lehetőségei, azé a Tudaté, mely minden létező alapjának tekinthető. Magyarul a Tudat nem-kettős, nem megosztott, valójában csak a tudat létezik, és semmi más. Ez amúgy egyáltalán nem új nézőpont. A különböző korok misztikusai, prófétái évezredek óta ezt ismételgetik. Természetesen a szavak és kifejezések, amelyekkel ezt kifejezték az adott kor kultúrájához, nyelvezetéhez igazodik... A kvantumelmélet nyelvén így fogalmazunk: a megfigyelés jelensége felfogható, mi több, egyenértékűnek tekinthető a kvantumos valószínűségek közül történő választással, mely tapasztalati valóságunk létrejöttéhez vezet. Ennek az alapvető elvnek a megértésében sokat segíthetnek azok a mindenki által ismert képek, amelyeknél a kép nézése közben fedezzük fel, hogy valójában két képet látunk felváltva. Valószínű Te is láttad már azt a képet, melyen két hölgy arca fedezhető fel. A művészek kettős képnek nevezik az ilyen ábrákat, "egyszerre látható rajta a feleségem és az anyósom". A legismertebb pedig az a kép, melyen egy vázát és két arcot különböztethetünk meg. Mindkét kép esetében azt figyelheted meg, hogy noha semmit sem teszel a képpel, az mégis felváltva ugrál a két ábra között. Ez a kulcsa a felcserélhető viszony elvének. Mindkét lehetőség már eleve benned található, és valójában csak azt döntöd el, hogy éppen melyiket nézed, vagy észleled. Ezt a gondolatot terjeszd ki életed nagyobb területeire is. Az életedben végtelen lehetőségek várakoznak a megvalósulásra. Azt kell megtanulni, hogyan nyilvánuljanak meg tudatosan, úgy ahogy szeretnéd, ne pedig a "vakszerencse" elve szerint. Ha ezt megtanulod, akkor ily módon egy transzcendens, kettőség nélküli tudat megosztottság nélkül fejthet ki fentről lefelé irányuló okozati hatást az életedben. Ennek a lényege, hogy a Tudat hozza létre a végtelen lehetőségekkel rendelkező kvantummezőből az elemi részecskéket, atomokat, molekulákat, sejteket, s végül az agyat. S az Elme, ennek segítségével létrejön a megnyilvánult világ. A fentről lefelé irányuló okozati hatáslánc azonban tudat nem hétköznapi állapotában valósul meg, hanem abban az állapotban, amit Kvantum-Én-nek nevezünk. Ezt az állapotot nem folyamatosan éled meg. Vajon mi lehet ennek az oka? A misztikusok már évezredek óta felhívták figyelmünket a tudat kettősség nélküli mivoltára, és a tudatosság fontosságára, de az esetek többségében tanításaikat nem vagy csak részben hallották meg. Vajon miért nem figyeltünk és figyelünk rájuk ma sem? Papaji, a 20. század egyik legnagyobb szellemi tanítója számtalanszor kijelentette az őt a tudatról kérdezőknek: " Te már Az vagy.", ami tömören azt jelenti, hogy a végső valóság, azaz az osztatlan tudat minden létező alapja! Léteznek azonban olyan mechanizmusok minden ember elméjében, melyek elfedik a tudattal való azonosságunk tényét, létrehozva az elkülönülés érzését, vagyis az egót, más néven az én-tudatot. Ez a kondicionált elmeműködés által létrejött személyiség, mely egyfajta szűrőként funkcionál a valósággal való egységünk észlelésében. A szellemiségben vagy spiritualitásban való növekedés valójában a személyiség meghaladását jelenti. Oly módon hogy egy harmonikus, spontán "tánc" alakul ki a Kvantum-Én és a személyiség között. Mindkettő szerepe ugyanolyan fontos, s nem kell/lehet eldobni az egót, mint oly sokan képzelik. Mindössze hasznos szerszámként kell funkcionálnia a Kvantum-Én "kezében". Nem helyhez kötöttség ("non-locality") A helyhez kötöttség, vagy lokalitás elve azt jelenti, hogy mindenfajta információcsere helyi szignálok révén és sebességhatárok betartása mellett történhet. Tehát ahhoz hogy "A" pontból eljusson valami a "B" pontba téren és időn kell áthaladni bizonyos mérhető sebességgel. A sebességhatárt Einstein speciális relativitáselmélete mondta ki, melynek értéke a fény sebessége, ami 300 ezer km/s. A lokalitás elve értelmében, melyet az einsteini gondolkodás hozott magával, a fizikai szignálokon keresztüli azonnali kommunikáció lehetősége kizárt. Ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalták a kvantumobjektumok - például az elemi részecskék - vizsgálatakor a kutatók. Az elemi részecskék mégis képesek az egymás közötti azonnali kommunikációra, miután egymással kölcsönhatásba kerültek, s a kvantumos non lokalitás révén korrelációba kerültek. Mindezt Alain Aspect és munkatársai már 1982-ben igazolták laboratóriumi, igazolt, ellenőrizhető körülmények között (egy fotonpár segítségével). Nagyon sok, a materiális elvekhez ragaszkodó fizikus, ezt nem hajlandó tudomásul venni. Ezekhez a kutatásokhoz kapcsolódó adatok és eredmények teljesen könnyen és egyszerűen értelmezhetők, ha a "kvantumos nem helyhez kötöttséget" a Tudat alapú tudomány keretei között értelmezzük. Ugyanis ebben az értelmezésben létezik olyan szignál nélküli kapcsolat, mely túl van téren és időn. Az pedig maga a Tudat ami mindent magában foglal, tehát nincs szüksége közvetítő közegre. Nem folytonos mozgás ("discontinous movement") A nem folytonos mozgás elvének megnyilvánulását kvantumugrásnak is lehet nevezni. Niels Bohr a kvantumfizika egyik jeles egyénisége által elképzelt atommodell példáján keresztül megvilágíthatjuk a fenti kvantumugrás lényegét. Arra mindenki biztosan emlékszik általános iskolai tanulmányiból, hogy az atommag körül keringő elektronok különböző pályákon keringenek. Amikor azonban a szóban forgó elektron az egyik pályáról egy másikra szeretne átlépni, akkor mindezt nem folytonos módon teszi, azaz nem halad át a két pálya közötti térrészen, hanem átugrik. Eltűnik az egyik pontban és megjelenik a másikban. Hogy ez hogyan, milyen elvek szerint történik, és mi lehet rá a magyarázat, arra egészen az elmúlt évekig nem volt válasz. A legfontosabb tényező ebben a folyamatban, hogy a fentről lefelé irányuló okozati hatás kiterjesztése nem folytonos természetű. Ha ugyanis a döntés vagy választás folyamatos lenne, abban az esetben leírhatnánk egy matematikai modellel, vagy legalábbis egy algoritmussal, ez viszont a választás előre jelezhetőségét jelentené, vagyis megszűnne akaratunk szabadsága. A személyiség által dominált tudatállapotban azért nem észleljük olyan élesen a diszkontinuitást, mert a döntés szabadságának elrejtésével egónk kisimítja a folyamat diszkontinuitását. Döntéseink szabadságának feltétele ennek értelmében a kondicionált elmeprogram túllépése, vagyis egy kvantumugrással szakadást teremteni a személyiség illuzórikus folytonosságában. Felvetődhet a kérdés vajon hogyan válik a nem lokális, kozmikus természetű Kvantumtudat egyéni, helyhez kötött tudatossággá? Miként rejti el szemünk elől a folyamatosság a diszkontinuitást, vagy szakadozottságot? Elsősorban a megfigyelő érzékelése miatt, melyet a társadalmi kondicionálás jelentősen beszűkített, másrészt az elmének a szokásokhoz ragaszkodása az ok. A megfigyelővé válás kialakulása előtt a kvantumtudat egységes, és nem különül el a benne létező lehetőségektől. A megfigyelő megjelenése létrehozza a Tudat szubjektív/objektív felosztását, ami az önvaló és a világ közötti szakadáshoz, vagy réshez vezet. Megjelenik az alany és tárgy elkülönülés (pl. Én és a Világ). A kondicionálást vagy szoktatást megelőzően azonban a világot tapasztaló Kvantumtudat egységes, kozmikus természetű. A gondolkodás képességének kialakulásával és a tapasztalások egyre bővülő információi elraktározódnak, s elindul egy beszűkülés a tudatban. A tanulás folyamata révén, ugyanazt a stimulációt már a múlt válaszreakciói fényében értékeli az elme. Ezt a folyamatot nevezik a pszichológusok kondicionálásnak vagy szoktatásnak. Bármilyen hatást a már ismert válaszreakció-mintákkal (a személyiség szokásaival) való azonosulás kísér. A korábbi reakciók emlékláncolatai egyediséggel ruházzák fel a személyiséget/önvalót, amit egónak nevezünk. Amikor tehát az ego szintjéről cselekszel, kondicionált személyiség-mintázataid, azaz korábbi tapasztalataid, kiszámíthatóságuknak köszönhetően az okozati folytonosság illúzióját keltik. Ennek köszönhetően viszont elkülönülve érzed magad a Kvantumtudat egységétől. Nos, ez az, ami miatt vágyaid és szándékaid képtelenek minden esetben a kívánt eredmény megteremtésére. A megoldás az, hogy egyre gyakrabban és szándékosan hozod létre és tapasztalod meg az életedben a kvantumugrást a személyiséged és a KvantumTudat között.
Forrás: Kvantumtudat
Dienes István: Holografikus teremtés:
http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=1bd8ed545
Rick Strassman: A lélek molekulája:
http://www.youtube.com/watch?v=rYAbXnejYPo
|
